Blog Galéria

Személyes párkapcsolati történetem

K

orán kezdtem. Az oviban. A szüleim nagyon sok mesét olvastak. Minden este. A Nádszálkisasszony és a királyfis történeteket egész éjjel képes lettem volna hallgatni. És kialakult a romantikus férfiképem. A legszegényebből és a legkisebből  a kreativitása révén legsikeresebbé váló királyfiról, aki megküzd a hőn áhított leányka szerelméért.  Naná, hogy én voltam a leányka. És tovább álmodtam az anyukám hangján megszólaló történeteket. Magamat képzeltem a lány helyébe. Konkrét képpel a királyfiról.

Az óvodai csendespihenő sohasem alvással telt számomra. Főként fiúbarátaim voltak kiskoromban. Nem aludtunk, felfedeztük egymást. Persze gyerekesen, játékból…  Ma már tudom, hogy milyen fontos volt a későbbi párkapcsolati viszonyulásaimhoz, hogy senki nem keltett bennem emiatt bűntudatot…, hogy nem állították be szégyelnivalónak az ártalmatlan „neked milyen van-nekem milyen van játékot”. Még mindig emlékszem Pistikére, a vele kapcsolatos érzéseimre, pedig már 7 éves korában elköltöztek másik városba. Emlékszem az izgalomra, hogy mennyire vártam a másnapot, hogy együtt fogócskázhassunk… És pontosan meg tudtam különböztetni az érzést attól, amit a barátnőim iránt éreztem. Arról nem is beszélve, hogy kivételezett helyzetben voltam, hiszen Pistike kisfiúként viselkedett velem, engem választott minden játékhoz párnak, odahozta az uzsonnámat és felmosta helyettem a követ, amikor én voltam felelős érte. Mitöbb! Az én hajamat soha nem tépte meg.  Tőle kaptam önbizalmat arra, hogy a másik nem figyelmét felkelthetem és szerethetnek feltételek nélkül is. Ugyanakkor voltak olyan kislány csoporttársaim, akiknél otthon a családban „csúnyácskának „ hívták a nemi szervüket. Ha a bugyiját megérintette, már rá is szóltak, hogy : „ Uhh! De ronda vagy! Ezt nem szabad”, sokaknak még a kezére is ráütöttek… Ha nem volt szerencséje, akkor a sexualitás összekapcsolódott később is az agresszióval, a szégyelnivalóval, kialakult a negatív hitrendszerük: a sex fáj , a szeretkezés bűn….. Van olyan 50 éves, 30 éve házasságban élő kliensem, aki még mindig ezt gondolja… egy rémálom volt a házaséletük, pedig szerették egymást lelkileg a férjével…

Egy óriási kört alkottunk a diáktáborban…. talán negyedikes lehettem. ?! Gyerekdalt énekeltünk, mely végén párt kellett választani. Nekem már napok óta tetszett a balatoni tábor legjobb pasija. Ahogy mindenkinek. Valamelyest hasonlított a meséből ismert és az én fejemben-szívemben elképzelt legkisebb királyfira…. Úgyhogy hozzáléptem…. Nem illik visszautasítani az érkezőt, úgyhogy ő is kénytelen kelletlen végig játszotta velem a játékot… Ezt már akkor is pontosan éreztem… hogy nem számítok neki….. hogy egy vagyok a sok közül…. ez volt az első ilyen negatív érzésem az életem folyamán…. Fájt a lelkem….  Az nem is volt kérdés számomra, hogy ő a következő körben nem engem választ, de nagyon csalódott voltam. Aztán pár óra múlva szóltak, hogy beválasztottak egy akkoriban legnézettebb filmnek tartott produkcióba gyerekszínésznek. Nagyon boldog voltam… ki is hírdették, büszkeség töltött el… Az „álkirályfi”-nak hirtelen fontos lettem, és el kezdett sündörögni körülöttem… …  Én pedig szépen összeraktam a fejemben azt a negatív hiedelmet, hogy csak akkor kellek az általam választott fiúnak, ha sikeres vagyok…. Ez az élmény meghatározta az elkövetkezendő évek  párválasztási attitűdjét. Légy sikeres és akkor kellesz majd……. Másrészt született egy másik negatív állításom is. Kerüld a „királyfikat!” Mert számítóak…. Szóval elképesztő, hogy a gyerekek (megjegyzem, a felnőttek is) milyen általánosításokat képesek levonni a tapasztalataikból… , amelyek aztán elkísérik őket egy életen át, ha nem dolgoznak a negatív hiedelmeikkel. …  De a jó hír, hogy a gyermekkori traumáinkat, az azokból származó akadályainkat  is képesek vagyunk  törölni és megváltoztatni.

Tovább olvasom